Konferencia

2023-ban harmadik alkalommal rendezzük meg a Dél-Alföldi Ütőhangszeres Szakmai Napot és Konferenciát Szegeden.

A rendezvény három részből áll:

  • Szakmai nap: mesterkurzus, konzultációk, workshop, szakmai programok, hangszerek és eszközök kiállítása, vására
  • Konferencia: tudományos és gyakorlati szempontokat érvényesítő előadások az ütőhangszeres kultúrával összefüggésben
  • Koncert: ütőegyüttesek és növendékek koncertje a dél-alföldi régióból

A rendezvény célja, hogy új színteret biztosítson az ütőhangszeres tanárok, művészek, tanulók és az ütős zenét kedvelő közönség találkozásának, eszmecseréjének. A konferencia célja továbbá, hogy tudományos és a pedagógiai gyakorlatban egyaránt hasznosítható ismeretekkel gazdagítsa a résztvevőket.

Pedagógusok, kutatók, szakértők, művészek jelentkezését várjuk az ország bármely pontjából. A konferencia lehetőséget biztosít, hogy megoszthassák tapasztalataikat, kutatásaikat, módszertani javaslataikat az ütőhangszeresek közösségével, és a szakma iránt érdeklődőkkel.

A konferencia nyelve magyar.

A konferenciára olyan előadásokat várunk, amelyek témája kötődik az ütőhangszerekhez vagy annak tanítási módszertanához, illetve a ritmushoz, mint zenei alkotóelemhez. A téma zene- vagy neveléstudományi szempontú elemzése és bemutatása mellett a konferencia lehetőséget biztosít a pedagógiai gyakorlat tapasztalatainak megosztására is. (Témajavaslatok: módszertani elemzés, hangszertörténet, ütőhangszeres kompozíciók elemzése, ütőhangszer-tanítás története, készségfejlesztés, tananyagfejlesztés, jó gyakorlatok… stb.)

A benyújtott előadás-tervezeteket Szakmai Bizottság értékeli. Az elhangzó előadásokat konferenciakötetben publikáljuk.

A konferencia előadók és látogatók számára is ingyenes.
 
A 277/1997. (XII. 22.) Kormányrendelet 5.§ (3) bekezdés d) pontja alapján pedagógusoknak igény esetén 5 kreditpont értékű nem akkreditált továbbképzési igazolást állítunk ki, amely elszámolható a kötelező továbbképzési ciklusban. Igazolást csak előzetes igénybejelentés esetén tudunk kiállítani!
 
A határidőkkel, szakmai anyagok elküldésével kapcsolatos további információk megtalálhatók a honlapon. Észrevételeit, kérdéseit az info@duszk.hu címen várjuk.
 
Várjuk jelentkezését, és kérjük hívja fel kollégái, növendékei figyelmét is a rendezvényre!